Kórházban

Két hétre száműzettem a kórházba. A diagnózis: gerincsérv. Időm akadt bőven, ráadásul két óra elteltével már láttam: rengeteg élményben lesz részem.

A nevek természetesen kitaláltak, azonban a valósággal nem állnak még csak hasonlóságban sem. Nem célom leszólni az ellátást, a dokikat és a nővérkéket sem, ez nem az a blog, ami arról szól, hogy milyen szar a magyar egészségügy. A személyzet rendes, nem volt olyan, hogy ne segítettek volna.

Ez a blog unaloműzés, naplószerűség, kár lenne ennyi élményt/viccet/megrökönyödést a tudatalattimba süllyeszteni. A napló az ott tartózkodásom alatt íródott, egy hónapon keresztül foglak szórakoztatni benneteket, minden nap egy picit. Nyilvánvalóan lesznek benne túlzások, ez egy ilyen műfaj.

Ármány, szerelem, csalás és csalódás, forró latin szívek. Na, ilyenek nem lesznek.

Tessék, bevezető:

Jelenleg egy hatszemélyes kórteremben fekszem. Átlagéletkor 60 év.

Van egy erkély, de a szoba népe rosszallóan nézett mindkétszer, amikor kimentem körbeszaglászni. Gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint aki a hűtőbe megy kirándulni, legalább egy hétre elegendő kaja áll kint bezacskózva, bedobozolva (nyáron hova teszik?). Hozzájárultam a készlethez, négy almával. Láttam egy sütit, ami kifejezetten elnyerte a tetszésem (lehet, hogy éjjel benyúlom és rákenem a mókusokra). Az erkélyről lepillantva három macska ugrándozott az avarban. Valahogy vonzom ezeket a dögöket, otthon is van belőlük kettő. Mindig megtalálnak.

Pozitív csalódás a zárható szekrény, amihez kulcsot is adtak. A mérete már más kérdés, egy egész heti cuccot elég nehéz bepakolni egy 30 cm hosszú lemezszekrénybe, de ugye semmi sem lehetetlen.

A másik meglepő pozitívum: van wifi. Már csak a kódot kell megtudnom.

Délután két óra van, a szobában mindenki alszik. Horkolnak is, jobban, mint egy átlag férfi. Jó ötlet lett volna mindenkinek hozni egy kórházpakkot (horkolás elleni csipesz, dezodor, füldugó, altató, xanax). Vajon éjszaka mi lesz, hogy most ennyire pihennek? Buli? Mondjuk van ebben a szobában annyi gyógyszer, amennyi egy komplett Ozorára is elég.

Lássuk a feltehetően állandó szereplőket, a szobatársakkal kezdve:

- Fuxos: velem szemben fekszik, körülbelül 60 éves. Indokolatlanul nagy arany karika villog a fülében. Horkol (14:30-kor!).

- MZ/X: kellemes tájszólással rendelkező néni, feltehetően valamelyik TSZ csirkebontó üzemében dolgozta le a negyven évét. A tyúktartásról már elég sokat tudok, pedig csak nemrég érkeztem. Fülhallgatóval nyomatja a Bartókot, ügyesen kommentálva a hallottakat. Már csak azt kéne megmondani neki, hogy mi nem halljuk azt, amit ő igen, de én ezt nem merem meglépni. Elég agresszívnek tűnik.

- Nora Roberts: Srévizavé fekszik, a fal mellett, nagyot hall. Éjjeliszekrényén egy 3000 oldalas romantikus regény várja, hogy elolvassák. Rajta is van a témán, üres időkben csak úgy falja az oldalakat. A bagóklikk oszlopos tagja, goldengétet szív.

- Mesemondó: 74 éves néni, lelőhetetlen. 10 perc alatt megtudtam, hogy már 8 nagyműtéten esett át, a fiának a barátnője Süttőn vasutas, ahol 24-ben dolgozik, egész nap tévét néz meg számítógépezik, valamint sokat cigizik. Meg a fia is, az is sokat cigizik. A férje pedig meghalt, azóta depressziós, most jött a pszichiátriáról, megműtötték a gerincét és regenerálódnia kell. Amúgy úgy műtötték, hogy ébren volt, minden szót hallott. Mindent tud, mindenhol ott van, pedig ő is ma érkezett…

- Nemkerestek: Négyszer beszéltem vele eddig, minden beszélgetést így nyitott: Nem keresett senki?

A bagóklikk másik fele, a szoba népének második legfiatalabb tagja (a legfiatalabb én vagyok, há!) Spanolós fajta, egyből mosolygott, amikor meglátott, mondta, hogy tegezzem. Mellettem fekszik.

- Cuki nővér: Magas, hirtelenszőke (de nem szeretem ezt a szót), hosszúhajú, mosolygós. Mint a nővérkék a nagykönyvben. Amikor elsétálok mellette, mindig kacsint. Két perc alatt felhúzta az ágyneműm.

- Doki néni: kedves, mosolygós, beszélgettünk vagy fél órát.

Egyelőre ennyi, holnap jön a dráma és az izgalom.